Pages

2013. november 2., szombat

Almás-spenótos finomságok

Ez most nem turmix.

Nem tudom, miért, de gondoltam, kipróbálom, hogy most nem turmixolom össze a hozzávalókat, hanem csak az aprítóba teszem és így ilyen kicsit darabosabb valami lett, de nagyon finom, nagyon megtetszett ez a forma is.

3 félét is kipróbáltam már, egyik finomabb lett, mint a másik. :)

1. Alma-spenót

Először a hagyományos, turmix formában is kipróbált összetételt próbáltam ki, vagyis 1 alma + 1 marék spenót.

2. Alma-sárgarépa-cékla

Ebbe most zöld nem került, hanem 1 alma, 1 sárgarépa, 1-2 szelet cékla.

3. Alma-cékla-spenót

Ismét belecsempésztem a zöldet is, vagyis került bele 1 alma, 1-2 szelet cékla és 1 marék spenót.


Ne felejtsük el, hogy ez mind a 3 változat jó hatású a látásra is (többek között).

A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait. Megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását, regenerálja a vörösvérsejteket és jó vérszegénység ellen is. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot, magnéziumot valamint a legtöbb vasat tudja a szervezet kinyerni belőle a zöldségek közül. Méregtelenít, beállítja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. A benne található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, segít a menstruációs zavarokban.

A sárgarépa jelentős béta-karotint tartalmaz, melyet a szervezet A- vitaminná alakít, mely erősíti a szemet, immunrendszert, nyálkahártyát. Antioxidáns, részt vesz a szabadgyökök károsító hatásának megakadályozásában. 




2012. augusztus 4., szombat

Őszibarack turmix

Zöldnek éppen nem mondható, de ez is egy zöld levelet is tartalmazó turmix.
Őszibarack az alapja (2 db), de mivel az őszibarack elég édes alapvetően, így tettem hozzá 8-10 szem meggyet is, majd egy marék spenótot.
Nagyon jól sikerült ez a kombináció, nagyon ízlett, bár nem a szokásos kb. 50-50 % gyümölcs-zöld levél arányt tartalmazta, inkább most több gyümölcs volt benne és kevesebb zöld, de nem baj, lényeg, hogy tartalmazott zöld levelet is és jó íze is lett.

Az őszibarack rendszeres fogyasztása elősegíti az A-vitamin képződését a szervezetben, ugyanis fokozza a szervezetben az A-vitamin előanyagának, a karotinnak a mennyiségét a szervezetben.

2012. június 17., vasárnap

Meggyes zöld turmix

Itt a meggy szezon.
Jól esett volna egy kis meggylé ebben a nagy hőségben. Ezért egy maréknyi  (kimagozott) meggyet összeturmixoltam egy kis vízzel. Bár nekem így is ízlett, de azért még elég savanyú volt, így tettem hozzá almát úgy, hogy kb. fele-fele arányban legyen a meggyel.
Így már egy nagyon finom meggyes-almás turmixot kaptam

Másnap ismét megcsináltam a fentieket, aztán még tettem hozzá egy marék spenótot is. Bár zöld turmixnak nem nevezhető, mivel a meggy pirossága dominált tovbbra is, de az íze nagyon finom lett, még jobban ízlett, mint a spenót nélküli variáció. Ebben a nyári forróságban jól esett ez a savanykás finomság.

A meggynek egyébként magas az A-vitamin tartalma, B-vitamint is tartalmaz. Gazdag vasban, káliumban. A  meggy számos antioxidáns vegyületet tartalmaz, melyek képesek megkötni a szervezetet károsító szabad gyököket. A meggyben található flavonoidok gyulladásgátló hatással rendelkeznek.

2011. december 2., péntek

Fekete áfonya-almalé

Bár ez sem zöld turmix, de a látás szempontjából ez is jótékony hatású, így hát ezt is megosztom.

A piacon sikerült találnom aszalt fekete áfonyát (mindenféle cukor, méz és egyéb adalékanyagoktól menteset). Mondjuk elég drága volt, de gondoltam kipróbálom.

Nem mértem le, de olyan 1-2 dkg lehetett, amit beáztattam vízben kb. fél órára. Aztán összeturmixoltam az áztató vízzel együtt. Így nem annyira ízlett, de hozzáturmixoltam egy kisebb almát és így már teljesen jó íze lett.

Sárgarépa-cékla leves

Bár ez most nem egy zöld turmix, de gondoltam megosztom.

A látásnak kifejezetten jót tesz. A sárgarépában köztudottan sok az A-vitamin, a béta-karotin, ami fontos  a jó látáshoz, de a céklában is sok van ezekből a vitaminokból, illetve lutein és zeaxantin is sok van benne, ami szintén fontos a látás szempontjából, tehát ez a levels egy igazi vitaminbomba a látásunknak.

Elkészítése nagyon egyszerű: sárgarépát (2/3) és céklát (1/3) összeturmixoltam egy kis vízzel és már kész is van.

A cékla sok szempontból nagyon egészéges, csak önmagában nyersen nekem olyan fura íze van, hogy sokat nem tudnék belőle enni, de így sárgarépával keverve teljesen jól fogyasztható.

2011. október 31., hétfő

Újabb próbálkozások

Ismét megosztok pár variációt, amiket az utóbbi időben próbátunk ki.

1. A zöld rész: kb. fele-fele arányban sóska és spenót, gyümölcsként pedig szőlőt tettem hozzá.
Nem a legjobban sikerlt zöld turmix lett, de valószínű csak kicsit több szőlő kellett volna bele és úgy teljesen jó lett volna.

2. Korábban írtam a sóska-körte kombinációt. A körte spenóttal is jó.

3. 1 marék spenót, 1 körte, és egy fél grapefruit.
Grapefruitból nem célszerű egy egészet beletenni, mert nagyon keserű lesz tőle, nekem ihatatlan úgy, de egy fél grapefruittal pont jó.

2011. augusztus 12., péntek

Sóska-körte turmix

Édesanyámat is sikerült megfertőzni a zöld turmixokkal. :)

Először azokat a kombinációkat próbálta ki, amiket én javasoltam neki, és nekem beváltak, aztán újabbakat is kipróbált.


Nézegettem, hogy a sóskát mások mivel kombinálják, de csak a banánt találtam. Anyukám viszont nem szereti a banánt, és valahogy nekem se passzol össze a züldekkel. Ezért kipróbálta a sóskát körtével, és nagyon ízlett neki, nagyon jól bevált ez a kombináció.

Később kipróbálta a szilva-sóska kombinációt is, az is jól sikerült.